május 6, 2009
A több tálcás aszaló használata
Mit is lehet még mondani az aszaló kapcsán? Hát, hogy hogyan használjuk. Legyen a mai példánk a répa, zöldségekről úgyis keveset beszélünk.
1. Mossuk meg a répákat alaposan, ha nem friss tavaszi répák, akkor pedig hámozzuk is meg.
2. Vágjuk fel őket vékony szeletekre vagy hasábokra. Igyekezzünk egyforma méretű darabokat készíteni, vagy esetleg, ha többféle nagyságot készítünk, helyezzük az azonosakat egybe egy-egy tálcára. Így kivehetjük a kisebb darabokat, ha azok már elkészültek a tálcával együtt.
3. Helyezzük az aszalógép tálcáira úgy,hogy ne fedjék be egymást, hogy minden darab nyugodtan lélegezhessen, és minden oldalát átjárja a forró levegő.
4. Kapcsoljuk be az aszalót, és közepes fokozaton kezdjük el melegíteni a répákat. Idővel lassan emelhetjük is a hőmérsékletet.
5. 10-12 óra elteltével (ha nagyobb darabokat vágunk, természetesen több), ha elkészültek a répák, kapcsoljuk ki az aszalót, és hagyjuk kihűlni.
6. Gondoskodjunk a répa megfelelő tárolásáról, valamilyen jól szellőző, száraz helyen. Egy vászon zsák a kamra egyik száraz zugában például több is, mint jó megoldás.
7. Felhasználhatjuk a répát zöldséges torta készítésénél díszítésre, vagy levesbetétként, ha épp nem kaptunk a piacon friss árut. Télen olcsóbb is lehet, ha elővesszük a tavasszal aszalt répát, és azt szórjuk a levesbe. Jó étvágyat!

Így helyezzük az aszaló tálcáira a répákat